PERSONAL - DARK SIDE OF MY LIFE

5/01/2017


A mai bejegyzésben azt hiszem főleg panaszkodni fogok. Meg magyarázkodni. Amit már vagy százszor megfogadtam, hogy nem fogok. Mert végül is kinek és miért tenném? 

Szóval az van, ahogy az esetleg valakinek fel is tűnt, hogy nem volt #sewmywardrobe márciusi és most már úgy tűnik április bejegyzés sem. Majd egy másik bejegyzésben mesélek kálváriámról a varrógépekkel, egyelőre legyen elég annyi, hogy minden, ami elromolhatott, az el is romlott. Bár sokszor kihangsúlyozom, hogy a varrás mennyire kreatív és meditatív hobbi, azért tudni kell, hogy mikor valami sehogy sem működik, akkor úgy tudok káromkodni, mint egy kocsis és ha valamit már harmadjára kell felfejtenem és újra összevarrnom, akkor bizony sírok is, mint a záporeső.

Pontosan ez történt a márciusi projektemmel is, ami egy gyönyörű Chanel stílusú kosztüm lett volna. A szoknyát valószínűleg sikerült elszabnom, a blézerrel pedig kb egy teljes hónapot kínlódtam, és még mindig nem áll jól. Maga az anyag gyönyörű és imádom azt a félkész verziót is, amit kb 40 munkaórával sikerült összetákolni de a tökéletestől persze nagyon messze van még. Miután az egész áprilist azzal töltöttem, hogy a kabátkát próbáltam megjavítani, így végül az áprilisi projekten nem is nagyon gondolkodtam. Ma már május elseje van, engem pedig mardos a bűntudat, hogy amit bevállaltam (12 hónap - 12 ruha) és aminek a teljesítésére év elején képesnek éreztem magam, az most mennyire nem sikerül. 

Belekezdtem a videózásba is, amit az elején hatalmas lelkesedéssel csináltam és úgy érzem, hogy ha nem is izgalmas vagy szórakoztató, de legalább informatív és jól átgondolt tartalmakat sikerült gyártanom. A technikai tudásommal persze ott sem vagyok elégedett: nem tetszenek a színek, a hangminőség, a fények és tudom, hogy ha kétszer ennyi energiát tennék bele, akkor lehetnének kis videóbevágások, felugró panelek, képek, linkek stb....

Egy kis füzetbe jegyzetelem az ötleteimet és lassan több hónapra elegendő van már időm, energiám és momentán lelkesedésem sincs megcsinálni őket. Jellemzően úgy működöm, mint egy torrent kliens, több szálon több projektet futtatok és általában ez működni is szokott. Ebben a félévben viszont annyi minden történik, és mindegyik annyi feszültséget okoz, hogy ez már kihatással van az egészségemre mind mentálisan, mind fizikálisan.

Csinálom az egyetemen a mesterképzést, április elején volt az OTDK, ahol végül sikerült III. helyezést elérnem (kb 4 napig örültem neki, utána megint azt éreztem, hogy nem vagyok elég okos, elég jó, elég szép, elég fitt, eléggé szórakoztató, nem elég, amit elértem...). Két "munkahely" - kvázi gyakornoki hely - között lavírozok, most pedig döntenem kell a fizetés-betanulás-új környezet-versenyhelyzet és aközött a munka között, amit már biztonsággal el tudok végezni (természetesen ingyen), és ami tudományos szinten előre visz. Nagyon kellemetlen helyzet, amiből úgy érzem egy valaki nem jöhet ki nyertesen, ez pedig én vagyok. A két meló miatt heti kb 6 órát ingázok Pesten belül, órákról munkába, munkából órákra rohanva. Minden hétvégén pedig irány haza Győrbe, hogy próbáljam szinten tartani az eddig minden nehezítő körülmény ellenére meglepően jól funkcionáló párkapcsolatomat. Otthon ugyan foglalkozom a bloggal és a csatornával, próbálok minél többet varrni is, ami persze állandó ok a lelkiismeret furdalásra, hiszen elhanyagolom a barátomat, feszült vagyok ha valami nem sikerül és őt használom villámhárítónak. 

Mindeközben azt érzem, hogy semmiben sem vagyok ELÉG-JÓ. 

Ez a hónapok óta húzódó állapot, illetve állapotok sokasága vezetett végül oda, hogy múlt héten, bár lett volna időm, ötletem, lehetőségem felvenni pár videót és meg is tudtam volna őket szerkeszteni, mégsem tettem. Reggel feküdtem a kollégiumi ágyamban és azt éreztem, hogy nem bírok felkelni. Olyan mély szomorúság, bánat kerít a hatalmába, annyira kilátástalannak érzem, hogy valahogy egyenesbe kerüljenek a dolgaim, hogy "sikeres" legyek valamiben. Iszonyú küzdelem minden reggel, hogy rávegyem magam a legalapvetőbb dolgok (kávé főzés, öltözködés) elvégzésére. Görcsöl a gyomrom munkába menet, suliba menet, hazafelé a vonatra rohanva. Este nem bírom rávenni maga, hogy hasznosan töltsem az időmet, vegetálok a takarók alatt és egyre több dologról mondok le, egyre több feladatot engedek el. Szinte várom, hogy újrakezdődjenek a pánikrohamok, mert akkor végre bizonyítottan"elég" rosszul leszek ahhoz, hogy kikapcsoljak, hogy ne csináljak semmit. 

Elég beteg hozzáállás, igaz?

Sajnos most még nem mondhatom, hogy minden rendbe jött. Holnap reggel ugyanezekkel a gondokkal fogok küszködni, ugyanazzal a fojtogató érzéssel a torkomban fogok vonatra ülni és ugyanúgy bűntudatom lesz, hogy nem vagyok "elég" jó. Hamarosan vége a félévnek és engedélyezek magamnak néhány nap szünetet. Semmi munka, semmi egyetem és lehet egy hétig a bloggal/youtube csatornával sem fogok foglalkozni. Mentális detoxra megyek. Utána meg majd meglátjuk. 

You Might Also Like

9 comments

  1. Szia! Személy szerint én nagyon szeretem mind a blogodat, mind a youtubera feltöltött videóidat és nem hogy azt gondolom, hogy elég jó vagy, hanem nagyon jó, mindig örülök amikor új bejegyzés vagy videó kerül fel a netre, nem sokan foglalkoznak a fenntartható divattal Magyarországon, pláne nem azzal, hogy bemutassák azt hogyan készítik el a ruháikat.Ne ess kétségbe ha valami nem úgy sikerül ahogy azt kigondoltad, én is hibáztam már számtalanszor varrást illetően (is), türelmet kell erőltetni magunkra és visszabontogatni vagy újrakezdeni, még akkor is ha legszívesebben széttépnénk a szegény félresikerült darabot, a hibáiból tanul az ember. Remélem nem hagysz fel ezzel, de az sem jó ha szétszakadsz és túlhajszolod magad, én is ismerem a nem vagyok elég jó érzést, néha én is mélypontra kerülök, de erőt kell venni magunkon és kimászni a gödör aljából és eldönteni hogy mi fontos igazán, mire van időnk. Bocsánat ha kéretlen tanácsot adtam, csak segíteni szeretnék :) Ezer puszi és ölelés

    ReplyDelete
    Replies
    1. köszönöm, nagyon aranyos vagy, hogy írtál! mindenkinek van rossz időszaka, én most éppen ezt élem. igyekszem összeszedni magam és újult erővel folytatni. köszönöm a biztatást, nagyon sokat jelent! :*

      Delete
    2. Ugyan, nincs mit köszönni :) kitartás :) :*

      Delete
  2. Csodás lány vagy! Okos és ügyes és szép!!!! Hidd el!
    :-) Mi így látunk. Te is lásd így magad.

    ReplyDelete
  3. szia! Ismerős az érzés, szerintem ez mindenkivel előfordul aki picivel többet akar kihozni magából. Én is varrok, van is egy varrós blogom és lassan 2 hónapja nem posztoltam, mert egyszerűen annyi a dolgom a munkahelyen és családban,hogy nem tudok időt szakítani rá. Frusztrál is, eleinte jobban, ma már kevésbé. Férjem azt mondja, na és ha most nem blogolok? az az enyém, ha szünetel egy darabig na és? majd folytatom. szóval Neked is ezt tanácsolom. Annak ellenére, hogy nagyon ügyes vagy. de néha muszáj felállítani a sorrendet és ezt-azt pihenőpályára tenni. nincs ezzel semmi gond. pihenj egyet, kapcsolj ki egy kicsit, ne azon pörögjön az agyad, hogy úristen most nekem éppen varrnom, tanulnom, stb kellene. élvezd a pillanatot. ha beleőrülsz a dolgaidban nem sokat segít :) ha pedig szeretnél majd egy kis varrós kooperáéciót, ha kellőképpen kipihented magad, akkor szólj örülnék neki :) Üdv: Orsi

    ReplyDelete
    Replies
    1. Köszönöm, hogy ilyen kedvesen írtál! Majd ha már mindkettőnknek alkalmas, akkor szívesen benne lennék egy kooperációban. Esetleg el tudnád küldeni a blogod linkjét? Nagyon érdekelne, miket csinálsz. :*

      Delete
  4. This comment has been removed by the author.

    ReplyDelete
  5. Szia! Hadd mondjak én is valamit (mert pontosan tudom, hogy érzed magad). Kétgyermekes édesanya vagyok, külföldiként élek itt a családom nélkül. Saját vállalkozásom van (fordítok), kórusban énekelek, egy zenekarban zenélek, tanácsadó vagyok önéletrajz-jelentkezési témákban, ÉS szeretek varrni. Utóbbi csak másfél éve jelent meg az életemben, azóta viszont villámszerűen a rabja lettem (de én is szoktam sírni, káromkodni, stb. - ki nem :D). És rengetegszer az irodában ülök, és kitalálom, hogyha nagyon ügyes vagyok, akkor beleférhet este egy kis varrás/horgolás. A vége az az, hogy jól megcsinálom a melót, hazarohanok, de otthon soknál is több feladat vár rám, ideges leszek a gyerekekkel (lelkiismeretfordulás), a férjem blokkolja a varrós szobát (zenész, ő ott szokott gyakiszni), vagy beteg valamelyik gyerkőc. A lényeg: A terveim 95%-a álomkép marad. És ez iszonyatan kikészít. Bírom ezt egy hétig, kettőig, háromig, és voltam már én is ott, hogy reggel felkelni sem tudtam, annyira "le kellett mindent szarni" egy időre.Olyan, mintha kutya lennél és eléd tartanak egy virslit, de soha nem haraphatsz bele, mindig csak rohansz, de nincs vége.
    Szerintem lassítanod kell, én is ezt tettem. Feltettem magamnak a kérdést, miről tudok lemondani, miről nem tudok/akarok? Mi lenne a legrosszabb, ami történhet (itt általában nem is olyan vészes a válasz, mint ahogy gondolnánk), ill. ki segíthetne? azóta egy takarítónőm van, de még mindig van hogy hetekig nem jutok "abba a szobába". De musszáj vigyáznunk magunkra, ha kiégünk, akkor hiába a rengeteg jó ötlet! szóval: ha mindezt meg akarod csinálni, amit terveztél (és jól), akkor kell idő - nincs mese. pihenj, vagy csak a sulit csináld, és nyáron varrjál többet. menj a pároddal valahova, mert a lelkiismeretfordulás kapcsolatgyilkos - én már csak tudom. nagyon fiatal vagy, nagyon jó úton haladsz, nagyon inspirál, amit csinálsz - és a világ megvár (igen, tényleg, én sem gondoltam, de így van). bocsi a rengeteg szöveg miatt, de annyira átérzem a helyzetet és remélem,hogy picit tudtam segíteni. ja, és nem ártana egy kis önápolás... elég jó vagyok! elég szép vagyok! elég ügyes vagyok! sőőőt ;)

    ReplyDelete